Egy nap.

Reggel(már ha reggelnek lehet nevezni) 10:35 perc.

Azzal a gondolattal kelek fel, hogy „a francba” ,lekéstem az órát,pedig beállítottam az ébresztőt.

Valószínűleg olyan mélyen aludtam, hogy nem hallottam azt  vagy csupán a telefonom szórakozik velem és tett magasról arra, hogy felköltsön.

Jó persze,mi az, hogy az embert ilyen ketyerék költsék,amikor annak idején az ember a bió óráját állította be és az költötte fel.Nálam sajnos nem mindig működik,főleg ,amikor fél éjjel bagolykodom.

Na igen.Még kicsit alszom, ha már úgyis mindegy annak az órának,mivel  délben úgyis kelnem kell. Börtön látogatás van.

12:15 perc nagy nehezen kimászom az ágyból,konstatálom, hogy minden hajszálam úgy döntött, hogy saját életet él.Szép látvány.Nehezen,de felöltözöm.

Összeszedem magam,mivel elég apró darabokra hullottam a felkelés során.

Kimegyek cigizni a konyhába,rágyújtás után ismét konstatálom, hogy mekkora  egy marha vagyok,fáj a torkom(de cigizek)megfogadtam, hogy kissé visszaveszek eme tevékenységemből,de így reggeliben,kinek van ideje és kedve ilyen nagy elhatározások betartására.

Elindúlunk.Ajtó.Kulcs.Zár.Lift.Tükör(a liftben,inkább nem nézek bele,de mégis).Ajtó.Lépcsők.

Fahíd.Vasdarabok.Munkások.Buszmegálló.Tömeg.Felülünk az egyik buszra.Cenzúra.Síííp.Cenzúra.(Ez csak gondolatban,ismét átkozom magam,otthon hagytam a papírzsebkendőm. Még  mindig megvagyok fázva, hála egyrészt, a hétvégén zajlott koncertnek)Mindenki bámúl a buszon. Hülye vagyok vagy csak mindenki más az?Tömegnyomor itt is.Alig tudok leszállni.

14:00 perc elérünk a börtönig,tanár sehol.

„Jajj,tudtam, hogy nem kellett volna felkelnem.” Ismét a pattogó gondolataim ugye,mivel erre az időpontra volt megbeszélve a találka.

Csoporttársnőm megkérdezi a  börtön ajtaja előtt éppen potyázó őrt, hogy megérkezett már a tanárunk?

A válasz persze, hogy negatív.Mondom,na ez kilőtt velünk.Rohadt hideg van.Fúj a szél.

14:10 perc megérkezett a tanár,mivel  14:20-kor engednek be minket, hasznos időtöltés volt röhögni,az úton mászkáló idióta embereken.

14:30 Mint egy tollától megkopasztott tyúk,bemegyünk a börtönbe.Elvették a telefonomat,a táskámat (ami olyan már,mint a levegő, hisz mindig hordok magammal egy táskát),még jó hogy otthon levettem a léptékmérő medálomat és nem a bíztostűs kabátomat vettem fel. A múltkor kissé kivert a víz,amikor eszembe jutott, hogy ez mind rajtam maradt és úgy ücsörögtem az elzárt fegyencek között)

Nem tudom hány óra,forgatunk bent.Nagy kamera,kis kamera.Csomo elítélt ember.

Magas szoba, háromemeletes ágyak,fura szagok.Megy a tévé.Cigi,vigyorgás.Tömeg.Torta készítés.Megkínálnak bennünket is. Fújj, de rossz.Nézem  a csoportársnőmet,röhögünk.

Ő  kérdezi, hogy finom,mondom nem,de egyed és mosolyogj(az abszolút hányás környékezett,mint még soha életemben ily hírtelen)

Nézem a tanárt,eszik. Jézusom ez mind belövi, hogy bírja?

Ne is említsem, hogy margarin,teában áztatott keksz és kakaópor volt az összetevője az egésznek.

Na mindegy,forgatunk tovább,megy a buli,mindenki vidámnak mutatja magát.

Lassan megfeledtkezünk,arról, hogy hol is vagyunk.

Egy nő,kis unszolás után énekelni kezd.Nagyon szép hangja van.

Másvilágon érzem magam,körbenézek,teljesen más arcok tűnnek fel előttem,mint eddig.

Meggyötört,ázott,fázott,szomorú és sérült emberek.

A sírás környékez.

Megszólal a tévé hangja,megy a monoton buli tovább,majd ottmaradunk a lányokkal a ketrecben,mivel egy női börtönben vagyunk.

A tanár ismét megfeledtkezett rólunk.Még szerencse, hogy az őr nem.

Lejár a buli,a kapunál visszakapjuk a cuccainkat.

Irány haza.Vakítóan süt a nap.

Az utcán egy szórólap osztogató emberke,szó szerint előmbe áll és erőlködve a kezembe nyom egy kis színes kártyát.Nézem.Mondja, hogy fotómodelleket keres,mit tudom én milyen katalógushoz,ilyen és olyan ruhát reklámozni.

Bambulok.Ezt nem hiszem el.Kérdezem magamtól,mivaan?Ezt nem hiszem el.Ez hülye?Amilyen csövesen nézek ki ez pont engem állít meg?

Hüledezek.Szerencse csoporttársnőm megfog,enyhén beszól az emberkének és magával rángat hazafele.

Vakít a nap ismét,átjáró.Régi ismerős.Utca.Emberek.Duma.Ismét átjáró.

Még mindig a szórólapos emberkén hüledezek, csak úgy arcban és gondolatban.

Busz. Haza.Fahíd.Munkások.Vasdarabok.Lépcső.Lift.Tükör.

Na mostmár tényleg nem nézek bele,de mégis.

A francba.Na mindegy.Ajtó.Kulcs.Zár.Kidőlök.Sötét van már.Érdekes,pedig az előbb még világos volt.

21:45 Öltözök.Megyünk koncertre.

Rohadt hideg kint.Barátok.Gyaloglás.

Felülünk egy rossz buszra,még többet megyünk így,ráadásúl hegyről lefele,vaksötétben és magassarkúban.Na mindegy.Megérkezünk.De hova is.(?)Ja.Polus Center.

Inkább úgy nevezném, hogy habcsók.Tudod,az amiből ha egyet megeszel,utána meg a wécé csészét fejeled.Bár na,ez relatív,van aki szereti,mármint a habcsókot,de van aki a wécé csészét is,csak azért,mert úgy tesz,mintha szeretné a habcsókot.Na mindegy.

Plázakecskék vagy zergék(cicák,már enyhe kifejezés).Mindenki ötkilóméteres magasságban közlekedik. Márka ide, márka oda.A selyem is hernyóból lesz,de azt a részét senki nem nézi.

22:45 Veszünk kaját.Egy padon ülve, hallgatjuk a koncert végét.

Mint majom a ketrecben érzés volt,azon a padon ülni és enni.

Eldöntöttem, ha valaki mégegyszer meglök,képen vágom.Közlekedő vadállatok.Menjünk már haza…

Barátok ismét.Vodka,almalé.Megyünk haza.

00:10 Konyha.Füst.Tömeg.Kártya.Cakk.Fű.Ketten szívják.Kezdünk lassúlni.Közbe kicsit fáradok.Két emberke gyorsan és biztosan kiüti magát,egyik piától a másik a fűtől.

01:25 Kérlelem az egyik emberkét, hogy másszon már bele a kádba és nyissuk ki az ablakot,a friss levegőtől helyrejön.Hányi kéne.De már nem tud.Vonakodva kissé,de hallgat rám.Csuklyában és csíkos felsőben,reszket a kezeim közt,kihajolva a fürdő ablakon.Börtön szindróma kettő.

Mivel rosszúl van még mindig,ügyesen leülünk a kádban,csak úgy látszik, hogy mennyire hideg van,amikor kifújja a levegőt.Jobban van.  Hozzáteszem, hogy még húsz perc és rendben lesz minden.

Van,aki már kórházba akarja vinni mosatásra.

Igaz én is kissé megilyedtem,amikor a hideg rázta folyamatosan a kezeim között,de mivel,már átéltem én is hasonlót,tudtam, hogy rendben lesz.

Már pokrócot is hoztam a hátára. Kezd  zokogni.Beviszem,lefektetem.Ismét zokog.

A sarokban lévő ágyról röhögés hallatszik.

A második hírtelen felpörgött emberke a füvecske hatásától van kibukva.Nem tudom,mit röhög.

Egy szoba. Három ágy.Egy ember zokog,a második röhög.Én meg állok és gondolkodom,röhögő görccsel  küszködve, hogy akkor most sírjak vagy nevessek a helyzeteken.

Sírásra annyira mégsincs okom,tehát életbe lép a röhögés,amitől a könnyeim potyognak.Akkor most mi van?

05:30 Azt hiszem inkább lefekszem.