joi, 17 decembrie 2009

nl.





Egy újabb szövegrész,újabb dolgok,amelyek lényegében már többezer évesek,csak itt tűnnek újaknak.
Mér van az,hogy évről évre szarabb minden?Egy bizonyos szinten,ami annyit tesz,h elég h időnként enyhe szivinfartust kapjak?Ennek így kell lennie? Ez az egész kibaszott élet?Az én életem?Talán másé is?Vagy másnak jó és nekem rossz,esetleg fordítva? Lényegében eléggé mind1,h nekem így s neked úgy,mer ha a te nézőpontodból figyeljük,ugyan ott tartunk. Szar ez az élet,de tényleg.Nagyon is komolyan gondolom most. Ez az egész kibaszott,körforgás nem tetszik nekem.Sőt,igazából semmi sem tetszik. Nem tudom mi van.Ezt most valahogy nem tudtam még felfogni.(vagy már felfogtam,csak nem akarom elhinni,ismét hülyítem magamat,abban jó szoktam lenni.) Miért pont én?Mért nekem kell mindig mindenen,félnapokat agyalni,mért nem tetszik nekem semmi,mért unok mindent?hm..ki tudja,ne is írj,mert te se tudod. Kurvára elegem van,de mostmár nagyon. Mindjárt egy új év,és nem tudom mi lesz.Kikészülök talán?Valószínű. Már most kész vagyok.De jövőre még jobban. Igen és most papolhatsz te is nekem mint bárki más ezen az egész kibaszott világon.Miért is?Mert megteheted,addig a pontig míg valakinek nagyon összetöröm a képét,de csak azért mert eddig még nem nagyon csináltam ilyet,és valahogy először életemben jól éreznem magam tőle.Egy teher a vállamról a sok közül. Muszály ezt a sok szart kiírjam magamból,mer nem bírom tovább.Kész,vége. Eddig tartott h magamba folytottam mindent és nagyon nem tud érdekelni erről senkinek a pozitív vagy negatív véleménye. Ez nekem kevés,amit adok,amit kapok.Most felmerül a kérdés,ha többet adnék,többet kapnék.Egy nagy francokat.Az a baj,hogy nagyon kevesen vesznek komolyan.Más emberek vagy csak szimplán hülyének tekintenek vagy pedig azt hiszik,hogy viccelek velük. Pedig nem,főleg mikor komolyan beszélek,akkor hajlamosak azt hinni a leginkább. Na de fölösleges agyalnom itt.Úgyis csak magammal beszélgetek állandó jelleggel. Nem akarok itt maradni,túl kevés itt minden nekem.És ezt mindenre értem. Nem akarok létezni,csak úgy egyszerűen hibernáljak vagy aludjak örökre,nem akarom tudni hogy vagyok. Ami fájdalmas,de igaz. És pont. (ha úgy gondolod,hogy nincs igazam, és tudsz valami újat mutatni,ami lenyűgöz,hajrá.hátha sikerrel jársz.)

miercuri, 2 decembrie 2009

Jeges gondolatok.Enyémek.


Tél van és újra életre kelek.Mint egy hirtelen jeges szél egy őszi napon,úgy hasítok,tépek szét mindent. Ködfátyol borúl arcomra és lényemre,sziklákon lépkedek.Alattam tenger. hullámok és hóvivhar. Szeretem,ahogy a hideg jéggé fagyasztja véremet. Kék vagyok.Leszek.Maradok. Összefagynak a felhők,hatalmas tömegként zuhannak rám és minden másra.. Föleszmélek.Víz alatt vagyok. Lassan mozgok,hajam kecsesen hajlik a vízben. Elborítanak a hullámok. Eggyé válok velük. Immár hullámként csapok a szikla aljára,látok egy alakot fent.Aztán semmivé foszlom. Levegő vagyok már.Én fagyasztom össze fellhőimet,majd elengedem.hadd hulljanak. Látok egy alakot.Eltűnt súlyos és jeges fellegek alatt. Megöltem őt? Megöltem magamat? Nem.Csak elvittem. Új élete van.Új világgal.De ő maga még mindig a régi. Vissza vágyik. És amikor eljön a tavasz,meleg és olvasztó szele...visszalátogat. Vissza.Oda ahonnan jött.Oda amit elhagyott. Tavasz.Nyár.Őszelő. Aztán a szíve mennyországa újra vissza hívja őt. Minden övé ott.Talán egyszer másé is lesz.
Talán.
Látod?Nincs új bekezdés.Még nincs vége....