Ma csak úgy hírtelen,valami óriási szomorúság öntött el... A lelkem és a szívem hasadt apró darabkákra: az elfolytott szavak,érzelmek,emlékek és gondolatok ezernyi könny formájában pörögtek végig arcomon.
Kiengedtem őket,hadd menjenek.
Legalább fáj,s tudom,hogy akármilyen jégnek is tünök,még élek.
Íme a bizonyíték.
Most örülnöm kéne,vagy valami...
Soha többé nem akarom látni,ne akarjon jóvá tenni semmit.Minden úgy történt,ahogy történnie kellett és én soha nem fogok megbocsájtani.
Többé nem követem el ezt a hibát,mindenki kap egy esélyt,többet nem. Elég volt.
...ha én nem kaptam esélyt,mért kellene neked egy újabb? Nem adok .
Érezd,hogy fáj,mikor elítélnek. Szakítson szét. Marjon össze belülről. Kussza végig az összes idegnyúlványod és ismétlődjön ez legalább ezerszer,de egyre erősebben.
S aztán gondold át.
Kapnék én egy újabb lehetőséget tőled,mikor ezt kívántam.?
...harsány nevetésem az éjszakába torkollik.
Csend van.
És igen
.Én nem tehetek róla.Könnyű ezzel menekülni,az elől aki ezt elhiszi. De én nem .Nem hiszem,soha és nem is fogom.
És igen én is tehetek róla.
Sajnos.
Miattad,érted tehetek róla.
Szemeid üvegesek.
Utálom. és...
Undorodom tőled.
Tudom ki voltál,s ki vagy most.
Úgy ismerlek,ahogy soha senki nem ismert.
Félsz tőlem,de ha esetleg mégsem,kellene.
Mert a poklot már elhozták neked többen is,csak még nem löktek be a kapun.
Én megtehetem,ha akarom...
Lehet,hogy én magam vagyok a pokol...
S nem is gondolnád,hogy mennyire fájnak ezek a mondatok...hogy is gondolnád,hisz sohasem láttál az orrodnál tovább...
S ebben az esetben módosítunk a kijelentésen: "Nem látod az erdőtől a fát." és nem is akarod.
Elvágtam ezzel magam alatt a fát...hadd zuhanjak.
Miert,azt hiszed érdekel?
Azt hiszed várnom kéne rád?Miért is?
Na ne viccelj(már-már gúnyosan nevetek ezen a kijelentésen ).
Nincs folytatás...
