Várok valamire.
De nem igazán tudom,hogy mire is.
Úgy elvagyok.
Komoly ami most történik,vagy csupán ismét az illúzió rabja vagyok...? ..nem igazán tudom.
Kötelek vannak körülöttem,lazán.Mindig is erre vágytam.
Jó ez és szép így.
Megszokás kérdése.
Tényleg tetszik. Csak félek.Félek attól,hogy mikor jön egy roham,ami szétszakít mindent.
S most.Most az egyszer,életemben először meggondolom,hogy hibázhatok ezúttal vagy sem.
Nem akarok.Nagyon nem. De valami néha mégis arra késztet. S ez úgy fáj.
Olyan tiszta.Mély.Titokzatos...
Óceánszemű lény.
Mély és csak az enyém.
Csak tudnám mennyi időm van még rá. De talán jobb így,hogy sejtelmem sincs.
Most akarom,hogy átvigyen. Akárhogy,csak vigyen és ne hozzon soha többé vissza...senki.
Kötözzön egy sziklához,míg megszokom.
Mossa át az agyam vagy bármi más.
Az ezüstüs,kékes fényekben játszó aura. Talán ez lesz az.
Mondd csak...te óceánszemű,mennyire tudsz szeretni...s mennyire tudlak én majd szeretni? ...
Elég lesz ez,hogy maradjak. Vagy ismét,mindent felborítva magam körül távoznom kell?
Egyre jobban félek.
Meleg van...
Ne félj,csak szoríts.
Ma alszunk a hullámok alatt.
